Képgaléria Mozgalmunk 2025-ös nyári táboráról.


A Nacionalista Sporttábor egy sok tekintetben különleges rendezvény. A mai virtualizált világból egy kiszakadás, komoly fizikai próbatétel, ahol a résztvevők persze nem maradnak szellemi táplálék nélkül sem.

A debreceni CATL akkumulátorgyár épülete előtt tartottunk szombaton flashmobot, mert a cég egy kínai középvezetője megerőszakolt egy 16 éves magyar lányt.

Tizenegy év telt el azóta, hogy Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás legendás frontembere végleg eltávozott közülünk, és a Hadak Útjára lépett.

A kultúra különböző szintjeinek elkötelezett hívei múlt hétvégén az Ünnepi Könyvhéten gyűltek össze, de a több ezer érdeklődő közül kevesen értesültek róla, hogy a szélsőbal ismét egy megkérdőjelezhető érvényű partizánakciót hajtott végre. Mozgalmunk oszlopos tagja Retkes Tamás történész és író hosszú évek óta publikálja történelmi regényeit. Sok víz lefolyt a Dunán a Budapest hőseinek megjelenése óta, Tamás pedig a jobboldal megbecsülését élvezi, amit mi sem példáz jobban, minthogy a legfrisseb

Június elején hozott tető alá Mozgalmunk egy “Trianon workshop” munkacímre keresztelt eseményt, mely mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek új műfaj volt. Viccesen többen meg is jegyezték, hogy nehéz felmérni, hogy “az esemény sikeresen lezajlott” kötelező frázist ezúttal elsüthetjük-e, mert a workshopozás a múltban még nem szerepelt a palettán. Egy biztos, eredmények azok születtek.

Idén, harmadik alkalommal emlékeztek meg egy tisztelet- és emléktúra keretén belül, erdélyi hazafiak, az első világháború végén Erdély szabadságát védő Székely Hadosztály elesett hőseiről.

A Comité du 9 Mai (Május 9. Bizottság) Sebastien és minden meggyilkolt bajtárs emléke előtt tisztelegve idén is megrendezte emlékmenetét, immár a harmincegyediket. Mozgalmunk idén is jelen volt a rendezvényen, melynek tapasztalatait itt olvashatjátok.

Mozgalmunk vezetőségi tagját, Incze Bélát jogerősen 200 óra közmunkára ítélték a BLM szobor ledöntése miatt.