header
mainimg

Azzal, hogy a XII. kerületben a szélsőbaloldal került döntéshozó pozícióba egy emblematikus szobor, a Turul-emlékmű ismét veszélybe került, mely felállítása óta önmagán túlmutató szimbólummá nőtte ki magát.



mainimg

Az elmúlt napokban az egész ország a gátakon volt, természetesen mi is.



mainimg

2018 óta augusztus számunkra a mozgalmi év zárását, és egyben a következő kezdetét is jelenti, hiszen hat évvel ezelőtt ekkor alapítottuk meg a Légió Hungáriát.



mainimg

Tíz éve, hogy elhalkultak a “rózsaszínű tapsok”. Tíz éve, hogy barátunk és bajtársunk, a Titkolt Ellenállás egykori énekese, Cseresznye György végleg itt hagyta földi életét és a Hadak Útjára költözött.



mainimg

A találkozó során mindkét fél számára egyértelműen kiderült, hogy szervezeteink a világnézeti és formai hasonlóságokon túl, közel azonos szemüvegen keresztül szemlélik a világ eseményeit. Tevékenységünkkel pedig egyazon cél irányába törekszünk.



mainimg

Mint a kilométerkövek a megtett távolságot, úgy jelzik a mögöttünk hagyott évek az idő múlását életünk országútján. Nem csak a személyek esetében van ez így, de szervezeteknél is, mint amilyen a Légió Hungária. A Mozgalom alapítói öt évvel ezelőtt, 2018 nyarán gyűltek össze először.



mainimg

Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott. Emlékét őrizve hajdú-bihari divíziónk július 8-án immáron 5. alkalommal szervezte meg Debrecenben a Gyuri nevéhez fűződő emléknapot.



mainimg

A White Boy Summer ismét egy fiatalos, laza minta, melyet eredetileg csak Mozgalmunk tagságának szántunk, de látva az érdeklődés mértékét elérhetővé tesszük, mint támogatói terméket.



mainimg

December 21-e a téli napforduló napja, melyhez közeledve a hevesi divíziónk egy meghívásos eseményt szervezett egy Gyöngyös-közeli tanyán, ahol többek közt sor került könyvbemutatóra, világnézeti beszélgetésre és egy közös máglyagyújtásra. Célunk volt betekintést nyerni kevésbé ismert gondolatokba, megvizsgálni kapcsolódó viselt dolgainkat és erőt meríteni a tűzből a leghosszabb éjszaka küszöbén a következő ciklusra.



mainimg

Támogató pulóverrel segíthetitek munkánkat.



copyright